A Uranusz bolygó és öt legnagyobb holdja nem feltétlenül az a halott, steril világ, amit a tudósok hosszú ideje gondoltak. Egy új kutatás szerint lehetséges, hogy óceánok találhatók rajtuk, és akár életet is támogathatnak. A legtöbb információ, amit eddig a Uranusz rendszeréről tudtunk, a NASA Voyager 2 űrszondájának küldetéséből származik, amely közel 40 éve látogatta meg a bolygót. Azonban egy új elemzés azt mutatja, hogy a Voyager látogatása egy erőteljes napviharral egybeesett, ami félrevezető képet alakított ki a Uranusz rendszer valóságáról.
A Uranusz egy gyönyörű, jeges gyűrűkkel rendelkező világ, a Naprendszerünk külső területein helyezkedik el. Az összes bolygó közül az egyik legnagyobb hidegben lévő égitest, ráadásul a többi bolygóhoz képest oldalra dőlt, mintha megütötték volna, ami miatt talán a legfurcsább bolygónak számít. Az első közeli felvételeink 1986-ban készültek, amikor a Voyager 2 elrepült a bolygó mellett, és szenzációs képeket küldött vissza a bolygóról és annak öt fő holdjáról. Azonban a tudósokat még inkább lenyűgözte az az adat, amit a Voyager 2 küldött, amely azt jelezte, hogy a Uranusz rendszere még furcsább, mint gondolták. Az űrszonda műszereinek mérései azt mutatták, hogy a bolygó és holdjai inaktívak voltak, ellentétben a Naprendszer más égitestjeivel. Ezenkívül a Uranusz védelmező mágneses mezeje is furcsán torzult, szorosan összenyomódott és eltávolodott a Naptól. A bolygók mágneses mezeje csapdába ejti a bolygóból és holdjaiból származó gázokat és egyéb anyagokat, amelyek óceánokból vagy geológiai aktivitásból származhatnak. A Voyager 2 azonban semmit sem talált, ami azt sugallta, hogy a Uranusz és öt legnagyobb holdja steril és inaktív.
Ez óriási meglepetés volt, mivel teljesen eltér a Naprendszer többi bolygójától és holdjától. Az új elemzés azonban megoldotta a több évtizedes rejtélyt. Kiderült, hogy a Voyager 2 egy rossz napon repült el a Uranusz mellett. Az új kutatás arra mutat rá, hogy éppen akkor, amikor a Voyager 2 elhaladt a bolygó mellett, a Nap heves aktivitást mutatott, és egy erőteljes napszél alakult ki, amely esetleg elfújta az anyagot, és átmenetileg torzította a mágneses teret. Így az elmúlt 40 évben téves képet alkottunk arról, hogy a Uranusz és öt legnagyobb holdja valójában milyenek. Dr. William Dunn, a University College London munkatársa szerint „ezek az eredmények arra utalnak, hogy a Uranusz rendszere sokkal izgalmasabb lehet, mint eddig gondoltuk. Lehetnek holdak, amelyek rendelkeznek az élethez szükséges feltételekkel, és akár óceánok is lehetnek a felszín alatt, amelyek tele lehetnek halakkal!”
Linda Spilker, aki fiatal tudósként dolgozott a Voyager program keretében, amikor a Uranusz adatai beérkeztek, most is a Voyager küldetések projekt tudósa. Nagy örömmel fogadta az új eredményeket, amelyeket a Nature Astronomy című folyóiratban publikáltak. Elmondta, hogy lenyűgöző, hogy a Voyager adatai mennyi új felfedezést és eredményt hozhatnak, és örömmel tölti el, hogy a tudósok visszatekintenek az 1986-ban gyűjtött adatokra. Dr. Affelia Wibisono, a Dublin Institute for Advanced Studies munkatársa, aki független a kutatócsoporttól, „nagyon izgalmasnak” nevezte az eredményeket, hangsúlyozva, mennyire fontos visszatekinteni a régi adatokra, mivel azokban új felfedezések rejlenek.
A NASA, a kutatás fényében, új küldetést tervez, a Uranus Orbiter and Probe néven, amely 10 év múlva közelről is megvizsgálja a bolygót és holdjait. Dr. Jamie Jasinski, a NASA munkatársa, aki az ötletet adta, hogy újraértékeljék a Voyager 2 adatait, elmondta, hogy a küldetés tervezésekor figyelembe kell venni az új eredményeket. „A jövő űrhajójának néhány műszere olyan elképzelések alapján készül, amelyeket a Voyager 2 tanulmányozásából nyertünk, amikor az anomáliával küzdött. Újra kell gondolnunk, hogyan tervezzük az új küldetés műszereit, hogy a legjobban tudjuk rögzíteni a szükséges tudományos adatokat.”
A NASA Uranusz-probája várhatóan 2045-re érkezik meg, amikor a tudósok remélik, hogy felfedezik, vajon ezek a távoli, jeges holdak, amelyeket egykor halott világoknak hittek, valóban életet rejthetnek-e. Az űrkutatás jövője tehát izgalmas lehetőségeket tartogat, és a tudományos közösség figyelme a Uranusz és holdjai felé fordul.
